Állt a hölgy a korlát mellett,
vonzotta le őt a mély,
szívén hamu színű felleg,
s könny lebegett két szemén.

Kis kezét ajkára tette –
Isten önnelt suttogott,
a rozsdás vasat elengedve
harmatos csókot dobott.

Léptem felé, kinyúlt karom –
Kisasszony az istenért! -,
s két embert, mondják egy napon,
ragadt akkor el a mély.

/Hódolat Néked Heinrich Heine/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.