Egon az ablakpárkány szélén ült, és bámulta az éjszakai várost. Furcsa volt neki, hogy ilyen magasból már nem érződött a Pestet körülölelő szmog, pedig napközben térdig gázolt benne. Piros frottír köntöséből időről-időre kihúzott egy szálat, melyet az ujja köré tekert, majd kis gombolyagot gyúrva belőle a járókelőkre dobált. Jó mókának tűnt, de hamar elunta. A távoli harangtorony órája 23 óra 14 percet mutatott, mikor arra gondolt, hogy leszedi a szárítóról a ruhákat, és elmegy lefeküdni.

– A világmindenségre gondolsz? – kérdezte a galamb, aki az imént szállt észrevétlenül Egon mellé. Szürke tollazata vizesen csillogott, talán most vett egy esti fürdőt a fülledt éjszakán. Ebben a városban mindig nyár volt, és mindig fülledtek voltak az éjszakák.

– Nem, a szárított ruhákra. – szólt oda Egon. – Ma nem vacsoráztam, nem tudok eléd szórni semmit. Fáradt vagyok.

– Nem is azért jöttem. Minden este erre hoz az utam, és te minden este itt ülsz az ablakban. Majdnem minden este. – javította ki magát a madár. – Egyedül vagy, ez így nem jó. Az ember társas. Így játszani sem tudsz. Megmondom őszintén, Egon, hogy ritka idegesítő ember vagy! – azzal a galamb berepült a szobába, megragadta Egon karóráját, és kihajította az ablakon.

– Roppant bölcs vagy. Azt gondolod, hogy bölcs vagy? – igazította meg Egon orrán a szemüvegét, miközben órája nagyot csattanva tört darabokra a járdán. A Krúdy Gyula utcában éppen zárt egy lokál. A vendégsereg utolsó cigarettára gyújtott a kocsma előtt hangos nevetések közepette. A madár hosszú perceket várt, majd csak mikor az emberek alul elindultak az éjszakai busz megállója felé, és újra csend lett a környéken, akkor szólalt meg ismét.

– Igen, bölcs vagyok. Sok minden tudok. Sőt, mindent tudok.

– Ohohóó – nevetett fel Egon. – Szóval mindent tudsz.

– Igen.

– Van élet a Földön kívül?

– Nem tudom.

– De az imént mondtad, hogy mindent tudsz. – méltatlankodott a fiú.

– Igen. Mindent, a megfelelő kérdésre. Rosszul tetted fel a kérdést. – oktatta ki a galamb.

– Hát, hogy szól helyesen a kérdés?

– Van Föld az életen kívül?

– No, van Föld az életen kívül? – ismételte meg a kérdést Egon.

– Én kérdeztem előbb. – vágta rá a madár.

– Hagyjál! Te egy nagyon kretén madár vagy, és én fáradt vagyok. Menj, játsszál a barátaiddal, vagy tudom is én, hogy mondják nálatok galamboknál.

– Kérdezz újat, kérdezz újat! – ugrált a madár veréb módjára, s csőrével a bádogpárkányt kezdte kopogtatni. – Kérdezz, kérdezz!

– Jól van, egy utolsót. – sóhajtott Egon. Levette a szemüvegét, és két ujjával megnyomkodta a szemét, úgy gondolkodott. – Mi az élet értelme?

– Nem tudom. – válaszolta ismét a galamb.

– Miért kérdezzek tőled, ha semmire sem tudod a választ? – méltatlankodott nem először az este folyamán a fiú.

– Hogy eloszlassam a kétségeidet. Nem sűrűn lesz az életedben még egyszer ilyen, hogy bármit kérdezhetsz. – hangsúlyozta a galamb, majd peckesen lépkedni kezdett a párkányon. Épp olyan volt, mint egy öreg professzor, aki hátratett kézzel mászkál a tanítványai között.

– Menj innen, vagy rendőrt hívok – fenyegette meg Egon a madarat.

– Rendben, itt a válasz a kérdésedre. A felhevített olajba beleöntjük a felvert tojásokat, amit előzőleg tejfellel elkevertünk. Sózzuk, borsozzuk, majd addig kevergetjük, míg közepesen lágy állagú nem lesz. Ekkor adjuk hozzá az elkészített nokedlit, amit alaposan összeforgatunk a tojással. Ha a galuska áthevült, akkor van kész. Friss fejes salátával tálaljuk. – ennél a mondatnál a galamb nagyot nyelt, majd büszkén, várakozással telve nézett Egonra.

– Én nem a tojásos nokedli receptjét kérdeztem. Mi az élet értelme? – lett egyre türelmetlenebb Egon. – Mi? Meg tudod mondani, vagy tovább fárasztasz?

– Persze, hogy meg tudom. Mindent tudok. A válasz igen egyszerű. A zsírfoltra kevés mosogatószert cseppentünk, majd jól beledörgöljük a foltba. Körülbelül negyed óráig állni hagyjuk, majd beletesszük a mosógépbe. Arra kell itt figyelni, hogy a mosogatószert ne hagyjuk semmi szín alatt beleszáradni a foltba! – fejezte be a mondatot a galamb.

– Újra megkérdem, mi az élet értelme. Mondd meg, vagy, kotródj a párkányomról! – a madár gondolkodóba esett. Szinte látszott apró fején, hogy tényeket sorakoztat fel egymás mellé, majd egymás ellen, számításokat végez, latolgat. Már épp belekezdett volna egy mondatba, de újra elhallgatott. Nem, még nem volt kész a válasz. Az utca végén egy autó állt be a ház elé, előbb a motor hangja csöndesült el, majd a fényszórók aludtak ki. A szürke szárnyas megvárta még ismét teljes lesz a csend, végül véget nem érő hallgatás után megszólalt. A válasz megszületett.

– A Sztálingrádi csata, talán nem nagy bátorság kijelenteni, a második világháború fordulópontja volt. – a madár nem tudta befejezni a mondatot, mert Egon megragadta a galambot, és a konyhában termett vele. Köretnek galuskát evett hozzá fejes salátával.

Másnap korán kelt, hosszú idő óta először nem az óra csörgésére. Forró fürdőt vett a korai szerda reggelen, és elnyűtt piros köntösében a párás fürdőszoba tükör előtt dúdolva kezdett bele a fogmosásba. A párás tükörben jól olvashatóan egy mondat jelent meg, miközben Egon a reggelijét kezdte enni a szűk, ablaktalan konyhában: Az élet értelme az értelem élete. A távolból nem hallatszott galambbúgás.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.