A Holdjáró nem egy jármű volt, hanem egy ember. Hideg, de tiszta decemberi estéken akár szabad szemmel is láthatta az, aki fölnézett a tisztán ragyogó teliholdra. Saját készítésű szkafanderében gyakran kutatta égi kísérőnk krátereinek mélyét, vagy csak feküdt az apró szemű homokban, csodálva lakhelyét, a Földet. Néha visszaintegetett az otthoniaknak, néha pedig annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette őket. Megoszlottak a vélemények arról, hogy valójában mit is kutatott a Holdon. Egyesek szerint egy ritka holdkőzetből sikerült kivonnia az örök élet elixírjét, mások szerint csak el szeretett volna vonulni a világtól. Annyi bizonyos, hogy gyakori vendég volt az égitesten.

Telt az idő, és az emberek mindegyre kérdezték tőle, hogy milyen odafönn, mivel tölti el az idejét, nem unatkozik-e? A Holdjáró szeretett ezekről mesélni, sosem tért ki a kérdések elől.

– Ott – kezdett bele a történetbe –, ahogy ülni szoktam a kráterem peremén, és lenézek a Földre, látom, ahogy az emberek munkába mennek, boltba járna, ruhát próbálnak. Mint megannyi dolgos hangyát úgy látok onnan föntről minden egyes embert. Ruhát próbáltok, visszaviszitek az üres üveget, és a kutya elé teszitek az ételmaradékot. Látom, ha szomorúak vagytok, vagy éppen szerelmesek. Látom, ahogy születtek és meghaltok.

Az emberek valóban szerették hallgatni a nagy utazó kalandjait, tudták, hogy egy olyan világról hallanak, ahová ők talán sosem jutnak el. Talán voltak, akik kétkedéssel hallgatták a lehetetlennek tűnő történeteket, de bájos mosollyal az arcukon mindent megbocsátottak a Holdjárónak. Amikor csak tehették, apró ajándékokkal örvendeztették meg az utazót, cserébe a történetekért. A kedvenc ajándéka egy kötött sál volt, amit egy nagyon szép lánytól kapott. Hideg, téli estéken a Holdjáró mindig azt kötötte a nyakába, amikor égi kísérőnkön már nagyon fagyos volt az idő.

Egy nap azonban az emberek elmaradtak. Senki sem volt már kíváncsi többé a történetekre, amiket a holdutazó mesélt. Habár aznap is elővette a kisszéket, amin ülve mesélni szokott, és kipakolta maga elé a kőzeteket, amiket a Holdon gyűjtött. De az emberek csak nem akartak elébe járulni. Pedig sok története akadt most, amit szeretett volna megosztani hallgatóságával. A Teliföld bámulatos szépségét, a Földfogyatkozást vagy holdrengést. Kis idő múlva, megtudta, hogy konkurense akadt a Marsjáró személyében. Egy férfi még nála is elképesztőbb történeteket mesélt a marsbéli kalandjairól. Arról, hogy milyen a Föld egy igazi bolygóról, nem holmi holdacskáról nézve. A Holdjáró tátott szájjal kezdte hallgatni a másikat, s egy könnycsepp gördül ki a szeméből, mikor meglátta, hogy a Marsjáró sála sokkal melegebbnek tűnik, mint az övé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.